2011. február 10., csütörtök

Kalandos út

Mivel annyian szerettétek volna hallani ideutam kalandos történetét, ezért úgy döntöttem, hogy erről írok.
Budapest és Hong Kong között nincsen direkt járat, ezért Helsinkin keresztül utaztam idáig. Az első, kb. 3 órás út alatt semmit nem éreztem, az átszállás is simán sikerült. Ám amikor a gép Helsinkiben felszállt a 11 óás útra, rögtön nagy turbulenciába kerültünk, s a gép rázkódni kezdett. Ijedten pillantottunk egymásra a közelben ülő és nagyon aggódó kínai bácsival, aki annyira meg volt lepődve, hogy egyedül utazom, hogy percenként segített mindenben. Nem sokkal később hirtelen rámtört a hányinger, izzadni kezdtem és a végtagjaim maguktól rázkódtak (nem egyszerű remegés volt, mert nem tudtam kontrollálni). Egy jó órán keresztül tűrtem, s bevettem gyógyszert is, ám az sem hatott. Jeleztem a készséges légiutaskísérőknek, akik "hányószsákkal" láttak el, majd fél órával később átkísértek a business classra, ahol senki nem ült. Ezek után megpróbáltam aludni, s ez valamennyire sikerült is, ám óránként felébredtem arra, hogy a gyomrom mennyire kavarog. Gusztusom semmire sem volt, egyedül a "kibuborékoztatott" Fantát bírtam lenyelni. Leszállás előtt 2 órával, amikor már nem tudtam aludni gyakran meglátogattak a dolgozók, mivel addigra sem lettem jobban. Ekkor meghallottam a hangosbemondón, hogy "Kérjük maradjanak csöndben, mert az egyik utas, rosszul érzi magát.", melynek nem volt nagy hatása, ám láthatóan rólam beszéltek. Ezután újabb bejelentés következett, miszerint  "Egyik utasunk beteg, ha tartózkodik orvos a fedélzeten, kérjük jelentkezzen.", persze angolul. Orvos nem jelentkezett, s rosszabbul is éreztem magam, ezért a legtapasztaltabb és legöregebb stuardess a fejemre húzott egy oxigénmaszkot, melytől nem hogy jobban, hanem rosszabbul kaptam levegőt. (Náthás és lázas is voltam.....) Szerencsére addigra már készülődtünk a leszálláshoz, s a légiutaskísérők, még azt is elintézték, hogy soha ne legyek egyedül és felváltva vigyáztak rám. Sajnos beszélgetni nem tudtam velük, mert ha oldalra néztem, ismét hányingerem lett. A leszállás jól sikerült, s amint kiléptem a repülőről jól éreztem magam.
Nem tudom, hogy mi lehetett oka a rosszullétnek (talán az aznapi felvételi), mert előtte soha nem voltam rosszul, de senkinek nem kívánom ezt az "élményt", mert szívesebben utaztam volna a sima ülésen, egészségesen, mint így.

foto:google
Másrészt remélem, hogy a holnapi utam nem fog hasonlítani erre, s jót aludhatok. Ezen kívűl köszönöm a FinnAir-nek a segítséget!!!

2011. február 9., szerda

GSIS (German Swiss International School)

Ma második napja látogatom a Hong Kong-i Német Iskolát. A miénkhez hasonlóan, itt is németül folyik a tanítás nagy része, bár a történelem és a földrajz órákon az angol nyelv van előírva, melyet a diákok gyakran megszegnek. A következő kis cikkben az itteni élményeimet szeretném leírni, összehasonlítva pár otthonival.
Reggelenként egy órás kocsiút után érkezünk meg a Peek ( hegy, melyről, gyönyörű kilátás nyílik a városra) csúcsához közeli, impozáns épülethez. Az osztálytermekbe nem lehet bemenni, otthon legalább van kulcsfelelős, aki kinyitja az ajtót. Itt viszont minden szünetben el kell hagyni a termeket és mindenki előszeretettel üldögél a szűk folyósók hideg padlóján. 7 óra 40 perckor csöngetnek, s az órák CSAK 40 percesek. Lehet, hogy túlzok, de olyan érzésem van mindig, mintha az az 5 perc különbség fél órát jelentene. A tanárok itt is elég vegyesek, de az osztály hangulata sokkkkkkkal jobb. A rövidebb szünetekben a gyerekek rohannak a másik épületbe ( a fő épülettel szemben található és a táblatartó bácsi, aki lefékezi a forgalmat, hogy ne történjen baleset, boldogan énekelget), vagy éppen az ötödik emeletre.
A hetedik óra után "ebédszünet óra" következik, amikor az egész iskola, a szintén abban az utcában található étteremben vagy büfében ebédel. Az ételek tudomásom szerint jó minőségűek és finomak, eddig csak a paninit próbáltam, melyre ez mind igaz. Az otthonihoz képest itt már 5.20-kor kicsönegtnek a tizedik óráról, otthon ilyenkor ebédszünet nélkül vagyunk túl a nyolcadikon. Egyenlőre nem tudom megmondani, hogy melyik rendszert találom jobbnak, de az órák hossza persze itt kellemesebb.
A Hong Kong-i iskolában tilos az elektronikus tárgyak használata, igaz iskola előtt szabad zenét hallgatni.
A tandíj ellenére, s az iskola kora miatt is, az otthoni gimnázium gyönyörűbb, bár erre sem mondhatnám, hogy csúnya!
Sajnos saját képeket nem csinálhattam a szabáloyk miatt,de itt van egy pár kép az internetről:

2011. február 5., szombat

Hit

"Hit, bizalom, tündérpor!"- mondta Pán Péter Wendynek, mikor bíznia kellett önmagában, s abban, hogy egy felhőről leugorva, tényleg tud repülni.
Nem pontosan tudom, miért ez az idézet jutott eszembe, amikor a Hong Kong-i szokásokról szerettem volna írni. It tartózkodásom második napján meglátogattuk az Ezer Buddha kolostorát. Az építményhez egy hosszú és főleg meredek úton kell felmászni, melynek szélén embernagyságú buddhaszobrok állnak.



A legfiatalabbaktól kezdve, az idős emberekig sokan megteszik a hegyre vezető utat újév környékén, hogy aztán fönt köszönetet mondhassanak és kegyelmet kérhessenek a Buddhától.
Mikor nagy lihegve megérkezünk a szentélyhez rögtön láthatjuk, hogy az itteniek hisznek abban, hogy kívánságaik teljesülnek. A fő szobrok előtt óriási kupac ételt (sonka, narancs..) láthatunk és az erős füstölőszag csípni kezdi a szemünk. Ugyanis az a szokás, hogy a füstölőket hármasával kell meggyújtani.
Ha kicsit arrébb sétálunk szembetaláljuk magunkat egy nagyméretű fekete kályhával, ami előtt a kínaiak meghajolva tisztelegnek, majd egyesével bedobálják a színes papírjaikat, melynek szintén fontos szerepe lehet, mert amikor kedvesen el akartunk kérni egy papírt "csúnyán" nézett ránk és magához húzta őket. Csöndes imádságaik igazán tiszteletreméltóak, hisz nehéz elképzelni, hogy a papírdarab, vagy a cukorka megváltoztatná bárki életét.
Mindenesetre örülök, hogy megnézhettem ezt a helyet, s most már nem csodálkozom, hogy az utcán, miért hordoznak az emberek óriási füstölőket.

2011. február 4., péntek

Tüzijáték és "Fény-show"

Ittlétem hatodik estéjére esik a Hong Kongban tartandó óriási tüzijáték, tehát ma estére. A rendezvény az újév miatt lett megszervezve, s várhatóan a lakosság nagy része figyelemmel fogja kísérni. Mivel a barátnőm családja sem vett részt még ehhez hasonló eseményen, nem tudjuk pontosan, mennyi ideig tart, s hányan lesznek. Itteni idő szerint 8-kor keződik ( az időeltolodás 7 óra, tehát otthon délután 1), s mi valószínűleg a Hong Kong-i szigeten található IFC-ről fogjuk megnézni. Itt ugyanis minden épületnek megvan a saját neve. Először úgy terveztük, hogy a szárazföldről nézzük, ám eszünkbe jutott, hogy biztos nagy lesz a tömeg.
Otthon, mint tudjuk augusztus 20.-án láthatjuk a legnagyobb tüzijátékot. Régebben nagyon vártam a látványosságot, most viszont úgy gondolom, hogy a lövedékekre elköltött pénzt, fel lehetne ajánlani segélyszervezeteknek, mert nem hiszem, hogy a fél órás esemény meghatározó történés lenne bárkinek az életében. Tavaly, mivel az állam nem akart tüzijátékot csinálni, egy magán ember szervezte meg. Igaz nem volt olyan hosszú, mint amihez hozzá voltunk szokva, de a kilőtt rakéták gyönyörűek voltak.


A tüzijátékon kívűl, itt Hong Kongban minden este lejátsszák a "fény-showt". Ez egy zenévál járó látványosság a parton, mikor minden épület kivilágosodik, bemutatkozik és a sötét éjszaka is fénybe borul. A táncoló fények nagyszerű hangulatot létesítenek, s jó esti programnak számít.


Ezen a pár képen az elmúlt évek magyar tüzijátékát láthatjátok:




foto:google

2011. február 2., szerda

Gazdagság és tisztaság

Gazdagság.  E szó hallatán mindenkinek más ugrik be.
Ma meglátogattuk a barátnőm osztálytársát, akik egy toronyházban laknak. Otthon a toronyház említésekor egy koszos kis lakásra gondolunk, ám itt Hong Kongban különböző fajtájuk van:

1.Magas toronyház, ahol a lakások TÉNYLEG kicsik és koszosak, ám bennük az emberek nem azért laknak ilyen helyen, mert igénytelenek, hanem mert a havi bér borzasztóan sok.
2.Pár emeletes ház: ilyen csak a nagyon gazdagoknak van, mert kevés a hely és sok az ember, tehát nem engedhetik meg maguknak a családi ház méretű lakokat.
3.Kb. 7 emeletes ház, ahol minden szinten pár család lakik. A folyósón nem látszik, hogy milyen hangulatosak ez a helyek, de belépve meglátjuk a takaros szobákat és a szobákat betöltő hangulatosságot.

Persze a városnak családi házak nélkül is megvan a maga hangulata. Mivel ma van kínai újév, ezért az itt lakók tavaszi nagytakarítást végeztek, majd mindent kidíszítettek. Bármerre járunk legalább utcánkét egy kiteregetett alsónadrágba vagy éppen terítőbe ütközünk.

A díszítés igen csicsás, bár erős jellemre utal. A piros szín dominál, de a rózsaszínből sincs hiány. A következő képeken saját fotóinkat láthatjátok a díszítésről:



Végül de nem utolsósorban pedig említeni szeretném azt a mérhetetlen tisztaságot, mely a városban uralkodik. A legszegényebb részektől elkezve a drága üzletekig egy porszem sincsen, s aki beteg, az természetesen maszkot hord, nehogy megfertőzze a társait.


Utoljára boldog újévet kívánok, ugyanis ma lépünk át kínában a nyúl évébe! :))

Hong Kong, avagy a vásárlók paradicsoma

Kedves Olvasó!
Akár szegényebb környezetből jössz, akár az ellentéte melegen ajánlom, hogy ha teheted látogass el Hong Kongba. Ez a negyedik itt töltött napom itt és egyetlen perc nem telt el úgy (kivéve ha a lakásban voltam), hogy ne láttam volna boltot/butikot/ bódét. Az itteni eladók (nem úgy mint az otthoniak) TÉNYLEG el akarják adni az árut és mindent megtesznek azért. Ha egy drágább boltban vásárolsz: bemutatják, hogy hogyan kell hordani a darabot és mindent elmagyaráznak róla, ha olyan helyen vásárolsz, ahol alkudni lehet (mindenki le tud alkudni az árból, nem kell hozzá különösebb tehetség, egyszerűen magabiztosnak kell lenni): boldogan bemutatja az öngyújtójával a látszólag műbőr táskán, hogy nem az nem ég el, s számológépbe bepötyögve megmutatja az árát.
A következő kis történet példa arra, hogy a butikosok, mit meg nem tesznek a sikeres eladásért. A kínai piacon sétáltunk, amikor megláttam egy gyönyörű pénztárcát. Meg is kérdeztem, hoyg mennyibe kerül, s bepötyögte a 280-at (Hongkongi dollár, 10 kb. 1 euró). Nagyon fancsalin néztem rá és beírtam a 120-at. Mivel ne ment 150 alá, elindultunk s utánunk futott, hogy najó, mégis odaadja a 130-ért. Persze rögtön beleegyeztünk és nagy boldogan azt használom.
A temérdek választék az igazi dága márkáknál kezdődik (Chanel, Dior, D&G, Prada) kezdődik, s ugyanezek hamisítványával végződik. Akár vörösboroüveg kinézetű esernyőt keresel (igen, ilyen is van), akár el akarod költeni az ötöslottón nyert főnyereményt, mindt megtalálhatsz.
Figyelmeztetés: A tömeg elviselhetetlen és büdös (elnézést a kivételnek), tehát meg kell találni a tökéletes időpontot a vásáráshoz!
Sok szerencsét kívánok! :)

Sajnos nem tudok képeket beilleszteni, mert a törvény tiltja, de ha a Googlebe beírod, hogy "Hong Kong, Mong Kok", megismerheted, hogy milyen a bazársor egyik része!

2011. február 1., kedd

Fernando Torres átigazolása

Ma déltuán tudtam meg, hogy a kedvenc focistám Fernando Torres 50 millió fontért átigazolt Liverpoolból a Chelseabe. E hír hallatán nagyon megdöbbentem és a barátnőm nagyon megijedt, amikor a sokk miatt sikítozni kezdtem. Torres ugyanis nemrég azt nyilatkozta a magyar Képes Sportnak, hogy semmiképpen nem akarja elhagyni az együttest, mert annak oszlopos tagja és nélküle nem menne jól. Ehhez képest a mostani döntés nem így hangzik.
Torres ezzel az átigazolással a világ 6. legdrágább focistájává vált ,Cristiano Ronaldo, Zinedine Zidane, Zlatan Ibrahimovic, Kaká és Luís Figo mögött (az aktív játékosok között pedig a negyedik)
Személy szerint abban bízom, hogy ettől a cserétől híresebb lesz és többet lép majd pályára új klubja színeiben. :))
Mikor tegnap este a hír nyilvánosságra lett hozva, az addigi Torres szurkolók az ő nevével ellátott mezt égették el, s ezt valószínűleg csalódottságukban tették.
A következő pár képen Fernando-t láthatjátok:



foto:google

2011. január 31., hétfő

Füge élete

Ez a bejegyzés Füge életének keletkezéséről szól, tehát arról, hogy miért pont Füge a nevem.
Pár évvel ezelőtt a kertünkben álló fügefa akkora termést hozott, hogy alig bírta a családunk megenni. Minden ételünkbe fügét tettünk: "fügerántotta, fügetorta, fügerántás...". Mikor elfogyott a gyümölcs, már ránézni se bírtam. 1 évvel később, a fa kicsavarodott, s akkor sajnálni kezdtem, hogy miért nem raktároztunk el belőle egy kicsit. Apukám mindenhol kutatott utána, de sehol nem lehetett türhető fügét kapni, s ezrét megjegyeztük, hogy elérhetetlen Magyarországon. Nem sokkal ezután jött a pont, amikor eldőlt, hogy Füge leszek. A telefonomat tudniillik mániákusan némára állítva hordom és a családom teljesen ki van akadva máig, hogy soha nem érnek el. Itt a hasonlóság. :D
Azóta senki nem nevez fügének, s szóba se kerül ez a történet, de nekem mindig eszembe jut!
Itt egy kép a fügéről, hátha valaki hirtelen nem tudja, hogy mi is az:

foto: http://www.finomkoktelok.hu/alapanyagok/fuge