2011. február 5., szombat

Hit

"Hit, bizalom, tündérpor!"- mondta Pán Péter Wendynek, mikor bíznia kellett önmagában, s abban, hogy egy felhőről leugorva, tényleg tud repülni.
Nem pontosan tudom, miért ez az idézet jutott eszembe, amikor a Hong Kong-i szokásokról szerettem volna írni. It tartózkodásom második napján meglátogattuk az Ezer Buddha kolostorát. Az építményhez egy hosszú és főleg meredek úton kell felmászni, melynek szélén embernagyságú buddhaszobrok állnak.



A legfiatalabbaktól kezdve, az idős emberekig sokan megteszik a hegyre vezető utat újév környékén, hogy aztán fönt köszönetet mondhassanak és kegyelmet kérhessenek a Buddhától.
Mikor nagy lihegve megérkezünk a szentélyhez rögtön láthatjuk, hogy az itteniek hisznek abban, hogy kívánságaik teljesülnek. A fő szobrok előtt óriási kupac ételt (sonka, narancs..) láthatunk és az erős füstölőszag csípni kezdi a szemünk. Ugyanis az a szokás, hogy a füstölőket hármasával kell meggyújtani.
Ha kicsit arrébb sétálunk szembetaláljuk magunkat egy nagyméretű fekete kályhával, ami előtt a kínaiak meghajolva tisztelegnek, majd egyesével bedobálják a színes papírjaikat, melynek szintén fontos szerepe lehet, mert amikor kedvesen el akartunk kérni egy papírt "csúnyán" nézett ránk és magához húzta őket. Csöndes imádságaik igazán tiszteletreméltóak, hisz nehéz elképzelni, hogy a papírdarab, vagy a cukorka megváltoztatná bárki életét.
Mindenesetre örülök, hogy megnézhettem ezt a helyet, s most már nem csodálkozom, hogy az utcán, miért hordoznak az emberek óriási füstölőket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése